Üdvözlöm a VamsNRG honlapján!

Amit tudnia kell rólunk!

  • A litván Teltonika cég TeltoCharge elektromos autó töltőit forgalmazzuk, és telepítjük
  • Fontos számunkra az elektromos autózás fejlődésének előmozdítása
  • Ezt kiváló minőségű EV fali töltők értékesítésével, kérésére telepítésével, segítjük
  • Versenyképes áron
  • Kültérre akár beltérre
  • Otthoni vagy céges felhasználásra
  • Helyszíni felméréssel, tanácsadással
rolunk_vamos_3-min

Néhány gondolat az EV töltő kiválasztásáról, telepítéséről

  • Elhelyezés. Mire eldől, hogy otthoni fali töltőre van szükségünk, már van elképzelésünk arról, hogy hova szeretnénk telepíteni az eszközt. Beltérre, esetleg kültérre – ez utóbbi esetben fontos, hogy olyan elektromos autó töltőt válasszunk, amely IP55 por és vízállóságú, illetve ütésálló IK10 besorolású.
  • Töltőkábel hossza. A helyszínhez tartozik az is, hogy a töltőkábelnek (főleg, ha a töltőbe beépített) el kell érni az autó töltőportjáig. Ha olyan a helyszín, érdemes azt akár hosszabb kábellel rendelni, vagy a csatlakozós változatot, amihez utólag tudunk megfelelő hosszúságú kábelt venni. Az évek folyamán autó csere is megtörténhet, érdemes ezt is figyelembe venni, nem csak a jelenlegi autóra méretezni.
  • Teljesítmény. Jellemzően nincs nagy különbség árban a különböző teljesítményű töltők között, így az áron felül szerintem két szempontot célszerű figyelembe venni. Az első, hogy mennyi áram áll rendelkezésre a telepítés helyszínén, ez egy vagy három fázison elérhető, tervezzük-e bővíteni. A 7,4 kW-os töltőhöz 1x32A szükséges, a 11 kW-os töltőhöz már 3x16A, míg a 22 kW-os töltőhöz 3x32A. A második, hogy milyen fedélzeti töltője van az autó(k)nak, milyen autóval tervezünk a jövőben. Esetleg jövőálló megoldást keresünk – bár kevés autó fedélzeti töltője tudja jelenleg a 22 kW-os töltést – 22 kW-os töltőt választunk.
  • Dinamikus terhelés megosztás. A teljesítményhez kapcsolódik még, hogy a töltő tudja a dynamic load balancing – dinamikus terhelés megosztás – funkciót. A dinamikus terhelés megosztás felel azért, hogy a rendelkezésre álló elektromos kapacitást megossza a közös hálózaton található ingatlan (lakás, ház, iroda), és az elektromos autó töltő között. Ez a funkció figyeli az ingatlan áramfelhasználását, és csak a maradék energiát engedi át a töltőnek, elkerülendő a kismegszakítók “leverését” amikor sül a vacsora, megy a mosógép, és még az EV is töltőn van. Gondoljunk erre már a kábelezésnél is, hiszen jellemzően ezt egy okos mérő és az azzal összekötött okos elektromos autó töltő tudja megvalósítani. Ez még ott is szükséges, ahol dedikáltan töltők számára van kialakítva almérő megfelelő kapacitással (hiszen azt az egyidejűséget figyelembe véve méretezzük), itt még a dynamic load management funkció is előkerül több töltő telepítése esetén.
  • Kábelezés. A megfelelő keresztmetszetű tápkábel mellett a fent említett dynamic load balancing funkcióhoz szükséges kommunikációs kábel mellett – főleg céges, társasházi ügyfelek esetén – érdemes gondolni a felhő alapú szolgáltatások igénybevételéhez szükséges UTP kábel telepítésére is, hogy a kommunikáció meg tudjon valósulni az OCPP 1.6 JSON szerverrel. Ez utóbbi kiváltható olyan töltővel, ami rendelkezik LTE modemmel.
  • Védelem. A kábelezés mellett fontos szót ejteni a kialakított hálózat védelméről. Olyan elektromos autó töltőt érdemes választani, amely rendelkezik DC szivárgó áram elleni védelemmel. Ez jelentős hatással bír a költségekre, hiszen elég mellé A típusú áram védelmi kapcsolót (Fí relé) telepíteni, nincs szükség az azt árban jelentősen meghaladó B típusura. ÁVK mellett szükség van túlfeszültség védelem kiépítésére is, amennyiben a hálózat (ingatlan) ezzel nem rendelkezik. Az elektromos autó töltőkben jellemzően van T3-as védelem, emellé számolni kell a T1+T2-vel is.
  • Töltés napelemről. Ahol a telepítés helyszínén rendelkezésre áll fotovoltaikus rendszer, ott érdemes olyan töltőn gondolkodni, amely integrálható a rendszerbe, képes akár csak az így megtermelt többletenergiát, vagy azt kiegészítve hálózati energiával vegyesen tölteni. Érdemes megnézni a töltési profilokat, és preferenciáinknak megfelelő EV fali töltőt választani.
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdése lenne, keressen bátran. Szívesen segítünk egy helyszíni felmérés keretében, vagy akár telefonon is.

Ha elégedett velünk, mondja el mindenkinek, ha elégedetlen, kérem mondja el nekem.
Vámos Viktor +36 20 2191630

Cégnév:

Cím:

Telefon:

Kapcsolattartó:

E-mail:

Áruház neve:

Adószám:

Cégjegyzékszám:

Bankszámlaszám:

Vams & Co. Kft.

1161, Budapest, József utca 171.

+36202191630

Vámos Viktor

viktor.vamos[kukac]vamsnrg.hu

Vams NRG

32291768-2-42

01 09 416434

12010453-01907697-00100004

Shopping Cart